A mai napot otthon töltöttem, Surányban. Estefelé azonban haza kellett indulnom, hogy megkíméljem magam az első hajnali fél ötös révvel való utazástól. Ezért fél ötkor (persze délutan) elindultam hazulról a kb. fél kilóméterre lévő buszmegálló felé. Szokatlanul kihalt volt az út. Épphogy csak pár kósza autós döcögött a hóban. Mikor odaértem a buszmegállóba büszkén megállapítottam, milyen ügyes vagyok, úgy indultam el otthonról, hogy maradt még bő tíz percem fagyoskodni a buszmegállóban. Na sebaj, az SSK úgyis melegen tart. Sapka, sál, kesztyű.
Ahogy a megállóban várakoztam, hirtelen beindult a forgalom. Egyik autós innen, a másik onnan. De amiért felfigyeltem rájuk, nem az volt merről merre mentek, hanem hogy a sofőrök egytől-egyig megbámultak, mintha én lennék a-celeb-aki-épp-buszra-vár. Szögezzük le. Az esélye, hogy celeb legyek valaha, annyi, mint a télapó felbukkanására várni húsvétkor. Nem túl sokszor vagyok ugyanis otthon, barátaim sincsenek a környéken. Miért is lennének, mikor ott főként csak hétvégi házak vannak. Na mindegy. A lényeg, hogy csak arra tudtam gondolni, amiatt bámulnak, hogy vannak még fiatalok, akik "még csak" tömegközlekedéssel mennek, nem a saját autójukkal. Ugyanis ez a hétvégi buszjárat többnyire nyugdíjasokkal és az imádnivaló kis kocsijaikkal van tele.
Végülis igazuk van, gondoltam. Bár nem túl gazdag a környék, mindig akad egy roncstelepről elhozott autónak hívott fémhulladék-kupac, amit a fiatalok kikupálhatnak maguknak. Ha jól meggondolom, errefelé lassan már a 17 éves friss jogositványt lobogtató kamaszoknak is saját autójuk van, ellenben velem, ellenben az én 21 évemmel. Mielőtt azt mondanátok, biztos nincs jogsim, azért megyek busszal, ki kell ábrándítsalak titeket: a jogosítványom idén tölti be a hármat. Az ok, amiért mégsincs autóm nagyon egyszerű. A szüleim nem elég tehetősek ahhoz, hogy vegyenek nekem egyet, amit én is szívesen vezetnék, nem elég tehetősek, hogy javíttassák ha kell, és ahhoz végképp nem elég tehetősek hogy tankoljanak bele. Nem mintha sokat nyúznám, úgyis csak hétvégén vezetnék, hogy ne kelljen Surányba/ból tömegközlekednem.
Amikor azok az autósok rám néztek, láttam rajtuk, azt gondolják: "Szegény szerencsétlen. Buszoznia kell, míg én itt ülök a meleg kocsiban, rádióval, idegesítő utasok nélkül." És én azt gondoltam: "Szegény szerencsétlen. Egész hónapban dolgozik mint a gép, hogy kifizesse a méregdrága benzint, a biztosítást, a súlyadót. Ezt a pénzt én saját magamra költöm. Szórakozásra, ruhára, bármire. Amire kedvem szottyan. Neki figyelnie kell a vezetésre, ha fáradt akkor is, nem teheti, hogy egy kicsit elbóbiskoljon, miközben más vezet helyette. Én mindezt megtehetem."
Ahogy erre gondoltam, hirtelen már nem is volt olyan hideg a megállóban. Ahogy pedig oldalra néztem, megérkezni látszott az én különbejáratú taxim is. Igen, lehet hogy kényelmesebb ha van kocsink, és senkivel sem kell megosztanunk, de többet ér az a pár perc, amit olvasással tölthetek, mint a magány kényelme. Tehát az ítélet: én a tömegközlekedésre szavazok.
Egyenlőre.
